Litván nyelv
A litván nyelv Litvánia hivatalos nyelve, amelyet körülbelül 3 millió litván beszél anyanyelveként, közülük kb. 2,8 millióan élnek az ország területén belül.
Vezetéknevüket másképp írják a férfiak, a lányok és a férjezett asszonyok. Példának a "Rutkauskas" nevet vesszük, mely lányok esetében Rutkauskaitė, asszonyoknál Rutkauskienė. A szó végi "e" betű felett egy pont található ékezetként.
A litván máig őrzi az indoeurópai alapnyelv számos tulajdonságát, így mindig is az indoeurópai nyelvészet gyújtópontjában állt. Egyes nyelvészek, például Szemerényi feltételezik azt, hogy a balti nyelvek (és így a közéjük tartozó litván is) szorosabb rokonságban állnának a szláv nyelvekkel. Ez esetben lehetséges a balti szláv nyelvek csoportjáról beszélni, és feltételezhető, hogy azok csak később, az alapnyelvtől való elválás után bomlottak föl. A megállapítás azonban vitatható, mivel a letagadhatatlan archaizmusok léte ezt cáfolni látszik – a szláv és balti nyelveket ezért az indoeurópai nyelvcsalád külön alcsoportjainak vehetjük. Maguk a keleti balti nyelvek a nyugati balti nyelvektől i. sz. 400 és 600 között váltak el. A lett és a litván közti szakadás azonban csak 800 után indult el; ezután még hosszú ideig tulajdonképp mint egy nyelv két nyelvjárása kezelendők. A két nyelv közötti átmeneti nyelvjárások még a 14-15., sőt akár a 17. században is léteztek. Ugyanez a helyzet volt nyugat felől, ahol a litvánokkal rokon poroszok éltek, s amely felé szintén nagy volt a litván nyelvnek a hasonlósága. A nyelvek fejlődésére nagy hatással volt az, hogy a beszélők lakóhelyét a Német Lovagrend a 14. században elfoglalta. A porosz nyelv fokozatosan eltűnt, mert beszélői beolvadtak a németekbe. A lett nyelv fennmaradt, bár erősen hatott rá a német nyelv, mely a mai napig megmutatkozik. A litván nyelvet ellenben jelentős szláv hatás érte, előbb rutén nyelv részéről, mivel a litvánok egyidőben meghódították a mai Fehéroroszországot, Ukrajnát és a mai Oroszország nyugati területeit. A litván birodalomban a keleti szlávok nagy többséget alkottak, a litván vezetők felvették az ortodox kereszténységet és a rutén lett a hivatalos nyelv. A lengyel-litván perszonáluniók idején a vezetőréteg katolikus vallású és lengyelorientált lett, több litván nemes ellengyelesedett és a lengyel állam is folytatott asszimilációs törekvéseket Litvániában.
Az első litván nyelvű írott szövegemlék egy egyházi énekeskönyv fordítása, 1503 és 1525 közé datálva. Az első nyomtatott könyvek 1547 után jelentek meg, de az írástudás foka a litvánok soraiban még a 18. században is alacsony volt, a könyvek pedig nehezen beszerezhetőek voltak. Lengyelország felosztását követően Litvánia orosz uralom alá jutott, a lengyelesítést pedig a még erőszakosabb oroszosítás váltotta. 1864-ben, a januári felkelést követően a nyelvet és annak bármiféle formában való használatát betiltotta a Vilnai kormányzóság főkormányzója, Mihail Muravjov, valamint a latin ábécé használata is hasonló sorsra jutott. A litván műveket ekkor Kelet-Poroszországból és az Amerikai Egyesült Államokból hozták be – illegálisan – az országba. A csempészek börtön fenyegette tevékenysége sokban erősítette a nemzeti mozgalmat, amely végül 1904-ben elérte a tiltás eltörlését.
A litván irodalmi nyelv megteremtésében jelentős részt vállalt Jonas Jablonskis (1860-1930). Az írott litván nyelv alapjai a 19. századba nyúlnak vissza, de Jablonskis Lietuviškos kalbos gramatika című kötete a fejlődés nélkülözhetetlen eszközének bizonyult a későbbiekben. A javaslata az irodalmi változatra a nyugati fellitván nyelvjáráson alapult.
A nyelv Litvánia hivatalos nyelvévé 1918-ban vált. A szovjet megszállás alatt emellé még az orosz is járult; sőt, mint a Szovjetunió államnyelve, elsőbbséget is élvezett. A litván nyelv helyzete az 1991-es újbóli függetlenné válással helyreállt.
Vezetéknevüket másképp írják a férfiak, a lányok és a férjezett asszonyok. Példának a "Rutkauskas" nevet vesszük, mely lányok esetében Rutkauskaitė, asszonyoknál Rutkauskienė. A szó végi "e" betű felett egy pont található ékezetként.
A litván máig őrzi az indoeurópai alapnyelv számos tulajdonságát, így mindig is az indoeurópai nyelvészet gyújtópontjában állt. Egyes nyelvészek, például Szemerényi feltételezik azt, hogy a balti nyelvek (és így a közéjük tartozó litván is) szorosabb rokonságban állnának a szláv nyelvekkel. Ez esetben lehetséges a balti szláv nyelvek csoportjáról beszélni, és feltételezhető, hogy azok csak később, az alapnyelvtől való elválás után bomlottak föl. A megállapítás azonban vitatható, mivel a letagadhatatlan archaizmusok léte ezt cáfolni látszik – a szláv és balti nyelveket ezért az indoeurópai nyelvcsalád külön alcsoportjainak vehetjük. Maguk a keleti balti nyelvek a nyugati balti nyelvektől i. sz. 400 és 600 között váltak el. A lett és a litván közti szakadás azonban csak 800 után indult el; ezután még hosszú ideig tulajdonképp mint egy nyelv két nyelvjárása kezelendők. A két nyelv közötti átmeneti nyelvjárások még a 14-15., sőt akár a 17. században is léteztek. Ugyanez a helyzet volt nyugat felől, ahol a litvánokkal rokon poroszok éltek, s amely felé szintén nagy volt a litván nyelvnek a hasonlósága. A nyelvek fejlődésére nagy hatással volt az, hogy a beszélők lakóhelyét a Német Lovagrend a 14. században elfoglalta. A porosz nyelv fokozatosan eltűnt, mert beszélői beolvadtak a németekbe. A lett nyelv fennmaradt, bár erősen hatott rá a német nyelv, mely a mai napig megmutatkozik. A litván nyelvet ellenben jelentős szláv hatás érte, előbb rutén nyelv részéről, mivel a litvánok egyidőben meghódították a mai Fehéroroszországot, Ukrajnát és a mai Oroszország nyugati területeit. A litván birodalomban a keleti szlávok nagy többséget alkottak, a litván vezetők felvették az ortodox kereszténységet és a rutén lett a hivatalos nyelv. A lengyel-litván perszonáluniók idején a vezetőréteg katolikus vallású és lengyelorientált lett, több litván nemes ellengyelesedett és a lengyel állam is folytatott asszimilációs törekvéseket Litvániában.
Az első litván nyelvű írott szövegemlék egy egyházi énekeskönyv fordítása, 1503 és 1525 közé datálva. Az első nyomtatott könyvek 1547 után jelentek meg, de az írástudás foka a litvánok soraiban még a 18. században is alacsony volt, a könyvek pedig nehezen beszerezhetőek voltak. Lengyelország felosztását követően Litvánia orosz uralom alá jutott, a lengyelesítést pedig a még erőszakosabb oroszosítás váltotta. 1864-ben, a januári felkelést követően a nyelvet és annak bármiféle formában való használatát betiltotta a Vilnai kormányzóság főkormányzója, Mihail Muravjov, valamint a latin ábécé használata is hasonló sorsra jutott. A litván műveket ekkor Kelet-Poroszországból és az Amerikai Egyesült Államokból hozták be – illegálisan – az országba. A csempészek börtön fenyegette tevékenysége sokban erősítette a nemzeti mozgalmat, amely végül 1904-ben elérte a tiltás eltörlését.
A litván irodalmi nyelv megteremtésében jelentős részt vállalt Jonas Jablonskis (1860-1930). Az írott litván nyelv alapjai a 19. századba nyúlnak vissza, de Jablonskis Lietuviškos kalbos gramatika című kötete a fejlődés nélkülözhetetlen eszközének bizonyult a későbbiekben. A javaslata az irodalmi változatra a nyugati fellitván nyelvjáráson alapult.
A nyelv Litvánia hivatalos nyelvévé 1918-ban vált. A szovjet megszállás alatt emellé még az orosz is járult; sőt, mint a Szovjetunió államnyelve, elsőbbséget is élvezett. A litván nyelv helyzete az 1991-es újbóli függetlenné válással helyreállt.
Ország
-
Lettország
2003. szeptember 20-án a lettek népszavazással az Európai Unióhoz történő csatlakozás mellett döntöttek, ami 2004. május 1-jén be is következett. Lettország a NATO-nak is tagja, 2004. március 29. óta. 2014. január 1-től az eurózóna 18. tagja. Az ország komoly demográfiai válsággal szembesül. -
Litvániai Szocialista Szovjetköztársaság
Az első világháborút elvesztő Német Császárság 1918. november 11-én aláírta a compiègne-i fegyverszünetet. Ezek után a Kelet-Európában állomásozó német seregek is hazatértek. Két nappal később a szovjet-orosz kormány hatályon kívül helyezte a breszt-litovszki békét, amely Litvánia függetlenségét garantálta. Miután a szovjetek nem ismerték el a balti államok, Belarusszia, Ukrajna és Lengyelország függetlenségét, támadást indítottak az egykori Orosz Birodalom európai területének meghódításához. Csapataik szorosan követték a visszavonuló német seregeket, 1918 decemberére pedig megszállták Litvániát is.