Ido nyelv

Ido nyelv
Az ido nyelv egy mesterséges nyelv, mely az eszperantó megreformálásával jött létre 1907-ben. Célja az, hogy második nyelv legyen különböző nyelvi háttérrel rendelkező embereknél. Tervezésekor elsődleges szempont volt, hogy nyelvtanilag, helyesírásilag és lexikografikusan szabályos legyen.

Az ido volt a második mesterséges nyelv, amely nagyobb közösséget tudott szervezni. Megalakult az Ido Akadémia, és kiadták a nyelv folyóiratát, a Progresót. A század első évtizedeiben az idista mozgalom mintegy 1000 főt számlált. A nyelv népszerűségromlásának egyik oka Louis Couturat 1914-es halála volt. 1923-ban megalakult az Uniono por la Linguo Internaciona Ido (Ido Világszervezet, szó szerint „Egyesület az Ido nemzetközi nyelvért”).

Az ido az idők folyamán az eszperantóra is hatással volt, neologizmusként számos ido szó került az eszperantóba, és néhány képző is, mint például: -iz-, -oz-, -ik-, -iv-.

Számos művet lefordítottak idóra, így például a A kis herceget és Lukács evangéliumát is. Napjainkban kb. 100-200 beszélőt jegyeznek.

Az egységes második nyelvek ötlete nem új, ahogy a mesterséges nyelvek létrehozása sem egy mai jelenség. Az első mesterséges nyelv a Lingua ignota volt, a 12. századból. Ám az ötlet nem szerzett sok támogatót, egészen a volapük 1879-es létrehozásáig. A volapük egy időre népszerű lett és néhány ezer beszélőt is szerzett, amelyet azonban később elhomályosított az 1887-es eszperantó népszerűsége. Több egyéb nyelv, mint például a Latino sine flexione vagy az Idiom Neutral is készült, de igazán sikeresek sohasem lettek. Ebben az időben alapította Loius Couturat a Délégation pour l'adoption d'une langue auxiliaire internationale-t (Nemzetközi segédnyelv elfogadására alakult delegáció).

A delegáció 1907-ben formális kérvényt nyújtott be a bécsi International Association of Academies-nek, hogy válasszanak ki egy nemzetközi nyelvet: ezt 1907 májusában elutasították. A delegáció ezután 1907-ben összeült Párizsban, mint bizottság, a standard nemzetközi nyelv elfogadásának megvitatására. A számos új nyelv között volt az ido. Végezetül a bizottság úgy döntött, hogy semelyik beküldött nyelv nem felelt meg minden követelménynek, de az eszperantó "elfogadható, azon feltétellel, hogy számos változtatást kell a végleges Bizottságnak végrehajtania, amelyek irányát a Titkárok Jelentése (Louis Couturat és Leopold Leau) és az Ido projekt határozza meg".

Az eszperantó létrehozója, L. L. Zamenhof egy 1894-es javaslatban egy megújított eszperantó létrehozását javasolta, számos ido által elfogadott változtatással: az ékezetes betűk és a tárgyeset eltávolítása, a többes szám olaszos -i-re való cseréje, valamint a tabella szavak latinosabb alakra változtatása. Mindazonáltal az eszperantó közösség elutasította Zamenhof ajánlásait és hasonlóan az 1907-es bizottság ajánlásait is, ezért Zamenhof visszavonta javaslatait. Vita kerekedett abból, hogy az „Ido projekt”-et elsődlegesen Louis de Beaufront ötletének tartották, aki az eszperantót képviselte a bizottság előtt.

Becslések szerint az eszperantó vezetőinek 20%-a és használóinak 3-4%-a átállt az idóhoz. Habár megosztotta az eszperantó mozgalmat, ez a szakadás a megmaradtaknak szabadságot adott a meglevő nyelvük használatában és támogatásában. Ugyanez az idistáknak is szabadságot adott azon a téren, hogy a nyelvüket tovább alakítsák, mielőtt elkezdenék ajánlani. Megalapították az Uniono di la Amiki di la Linguo Internaciona-t (A Nemzetközi Nyelv Barátainak Szövetsége), az Ido Akadémiával együtt, hogy az új nyelv részleteit kidolgozhassák.

Couturat, az ido elindítója 1914-ben autóbalesetben elhunyt. Ez, az 1. világháborúval együtt gyakorlatilag beszüntette az Ido Akadémia működését 1914 és 1920 között. 1928-ban az ido egyik legjelentősebb támogatója, Otto Jespersen dán nyelvész kiadta saját nyelvét, a Novial nyelvet. Ez még inkább visszavetette az idót.