Héber nyelv

Héber nyelv
A héber nyelv (melyet köznapi és hagyományos kifejezéssel zsidó nyelvnek is neveznek) az afroázsiai nyelvcsalád sémi ágába tartozó nyelv, Izrael Állam hivatalos nyelve, amelyet a 19/20. századi nyelvújítás tett alkalmassá a modern használatra. A nyelvet héber ábécével írják.

A héber nyelvet a zsidók már a Krisztus születése előtti századokban egyre kevésbé használták, a mindennapi élet nyelve a hellenizált, utóbb római fennhatóság alá kerülő Júdeában az arámi és a görög, ill. valamelyest a latin volt. A héber mindinkább liturgikus célokra szolgált, bár a diaszpórában szétszóródó zsidóság összekötő kapcsa mindig is a héber nyelv maradt. A közép- és újkor folyamán a zsidóság különböző nyelveket használt, annak megfelelően, hogy az egyes közösségek melyik ország vagy birodalom területén éltek. Kialakultak zsidó nyelvek is, amelyek közül a legismertebb a germán nyelvek közé tartozó jiddis, vagy az újlatin ladino.

A héber nyelv felújításának gondolata egybefonódik a zsidó nép azon vágyával és céljával, hogy visszatérhessen az ígéret földjére, és ott államot alapíthasson.

Az első és legnagyobb hatású lépéseket a litvániai Ben Jehuda tette meg, aki az 1880-as években elhatározta, hogy családjával kitelepül a Szentföldre, és azután csak héberül fog beszélni.

A héber nyelv modern változata az ivrit. A klasszikus, archaikus változat, amelyen a Héber Biblia (Ószövetség, Tanakh) is íródott, pedig a klasszikus héber, bibliai héber, esetleg óhéber.

Ország
  • Izrael
    Izrael ( Jiszráél Iszráíl), hivatalos nevén Izrael Állam ( Medinat Jiszráél Daulat Iszráíl) a Közel-Keleten, a Földközi-tenger keleti partján fekvő ország.

    Az izraeli államot 1948. május 14-én alapították meg. Az ország a történelmi Júda és Izrael, ókori zsidó királyságok területén helyezkedik el. Lakóinak nagy része izraelita vallású zsidó, akik a szétszóratás 1850 éve után többnyire a második világháború és az európai holokauszt után vándoroltak vissza a térségbe. A lakosság további jelentős részét arabok alkotják, akik elődei az ókori zsidó államiság megszűnése után települtek be a századok során. A szomszédos államok és Izrael között az 1948-as újjáalapítás óta szinte folyamatosak az összetűzések.