Baszk nyelv

Baszk nyelv
A baszk nyelv (saját néven euskara, illetve a különböző dialektusokban euskera, eskuara, üskara) a spanyol–francia határ nyugati végében – a nyugati Pireneusokban fekvő spanyolországi autonóm Baszkföldön és Franciaország délnyugati sarkában – beszélt, ismeretlen eredetű toldalékoló nyelv. Az egybehangzó tárgyi kutatások túlnyomó része szerint egyetlen jelenleg élő nyelvvel sem áll rokonságban. Így az egész kontinens egyedüli izolált nyelve, míg Európa valamennyi más nyelve besorolható az indoeurópai, az uráli, az altaji vagy az afroázsiai nyelvcsalád valamelyikébe.

A világon összesen körülbelül -en beszélnek baszkul. Baszkföldön (Euskal Herria), a spanyol-francia határvidék Atlanti-parti részén körülbelül 700 ezren, ebből 500 ezren Spanyolországban, a többiek Franciaországban. A világon máshol – mindenekelőtt Európában és Amerikában – is jelentős, megközelítőleg százezres kisebbség beszéli. A nép és a nyelv elnevezése a latin Vasco, Vascones > spanyol vasco szóból származik, minden bizonnyal a francia basque közvetítésével. A népnév etimológiailag valószínűleg az eusk- szótővel áll összefüggésben. A baszkok önelnevezése euskaldunak, azaz „baszkul beszélők”, amely a nyelv nevéből (euskara) származik.

A baszk nyelvben az a különleges, hogy Nyugat-Európa egyetlen nem indoeurópai nyelve, és az egész kontinens egyedüli izolált nyelve. A Pireneusok vidékén már évezredek óta helytáll és megtartja egyediségét különböző indoeurópai nyelvekkel, mint például a keltával, a latinnal és az újlatin nyelvekkel szemben. Bizonyosan voltak ezen a hatalmas területen különböző előindoeurópai nyelvek, melyek részben rokonságban voltak a mai baszk nyelv előfutárával. Azonban már az ibér és délluzitán nyelvek mutatják, hogy magán az Ibériai-félszigeten belül más előindoeurópai nyelvek is voltak, amik nyilvánvalóan semmilyen rokonságot nem mutatnak a baszkkal.

A nyelv egyik korai formájának az aquitániai számíthat, amely mindössze 500 személy- és istennéven keresztül maradt fenn, amiket latin sírfeliratok és avató- vagy szentelő kövek (például adott istenségnek, szentnek ajánlott templom vagy építmény) feliratai örökítettek meg. Mind a nevek, mind a kevés azonosítható morfológiai alak rokonságot mutatnak a mai baszk nyelvvel (például az aquitániai nesca „vízi nimfa”, a baszk neska „leány”; az aquitaniai cison „ember, férfi”, a baszk gizon „ember, férfi”; az -en(n) aquitániai és baszk szóvégződés a birtokos eset jelölésére).

Ország
  • Franciaország
    Franciaország, vagy hivatalos nevén a Francia Köztársaság , egy független állam Nyugat-Európában, amely európai közigazgatási és tengerentúli területekkel egyaránt rendelkezik. Kontinentális területe a Földközi-tengertől a La Manche-csatornáig és az Északi-tengerig, valamint a Rajnától az Atlanti-óceánig terjed. Határait északkeleten Belgium, Luxemburg és Németország, keleten Svájc, Olaszország és Monaco, míg délen Andorra és Spanyolország jelenti, az Egyesült Királysággal északon a Csalagút révén van vasúti összeköttetése. Tengerentúli területei közé tartozik a Dél-Amerikában fekvő Francia Guyana, valamint az Atlanti-, a Csendes- és az Indiai-óceán számos szigete. Franciaország közigazgatása összesen 18 régióra és 101 megyére oszlik. négyzetkilométeres területével a világ 42. és Európa 3. legnagyobb országa. Államformája szerint egy unitárius félprezidenciális köztársaság, jelenlegi elnöke és államfője Emmanuel Macron. Az ország fővárosa egyben legnagyobb városa Párizs. További jelentősebb települései közé tartozik még Marseille, Lyon, Toulouse, Bordeaux, Lille és Nizza is.

    Területe már a vaskorban is lakott volt, gallok és kelták egyaránt telepedtek le itt. A Római Birodalom I. e. 51-ben hódította meg és alakította itt ki Gallia provinciáját. A germán frankok 481-re hódították meg végleg ezt a vidéket és alapították meg a Frank Birodalmat. A 843-ban megkötött verduni szerződéskor létrejött Nyugati Frank Királyság jogutódaként jött létre 987-ben Capet Hugó megkoronázásával a Francia Királyság.
  • Spanyolország
    Spanyolország, hivatalos nevén Spanyol Királyság (spanyolul és galiciai nyelven Reino de España, katalánul Regne d’Espanya, baszk nyelven Espainiako Erresuma) független állam Dél-Európában, illetve Észak- és Nyugat-Afrikában (a hozzá tartozó Ceuta és Melilla autonóm városokkal, valamint a Kanári-szigetekkel). A spanyol szárazföldet délről és keletről a Földközi-tenger (amelyben az országhoz tartozó Baleár-szigetek fekszenek), északról a Vizcayai-öböl és nyugatról az Atlanti-óceán határolja. A szárazföldön Portugáliával, Franciaországgal, Andorrával és Gibraltárral határos. Spanyolország a legnagyobb a három független államból, amelyek az Ibériai-félszigeten fekszenek. Fővárosa és egyben legnépesebb városa Madrid.

    A modern Spanyolország mai területén több nép is letelepedett, mint például a kelták, az ibérek, a rómaiak, a vizigótok és a mórok. A középkorban, több mint öt évszázadig, nagy területek voltak iszlám uralom alatt, melyeknek egy töredéke 1492-ig állt fenn, amikor az Aragónia és Kasztília keresztény királyságai 770 év után elfoglalták az utolsó ibériai muszlim államot, a Granadai Emírséget. Ugyanabban az évben, Kolumbusz Kristóf elérte az Újvilágot, amivel megalakította a világuraló Spanyol Birodalmat. Spanyolország vált Európa legerősebb államává, de a háborúk és más belső gondok lesüllyesztették az országot. A 20. század közepén Francisco Franco alakított ki diktatúrát Spanyolországban, és demokratikus állam csak 1978-ban alakult ki. Az ország 1986-ban belépett az Európai Unióba, ezután Spanyolország gazdasági és kulturális reneszánszát élte egészen a 2008-ban kirobbant gazdasági világválságig, ekkor ugyanis gazdasága súlyos válságba került.