Térkép - Kárpátalja (Zakarpattia Oblast)

Kárpátalja (Zakarpattia Oblast)
Kárpátalja (ukránul Закарпатська область, magyar átírással: Zakarpatszka oblaszty, a. m. Kárpátontúli terület) Ukrajna nyugati, Magyarországgal, Szlovákiával, Romániával és egy kis szakaszon Lengyelországgal szomszédos régiója. A térség sok tekintetben eltér Ukrajna többi vidékétől. Ez leginkább annak a következménye, hogy bár lakosságának nagy részét a ruszin nemzetiségűek teszik ki, a második világháborúig Kárpátalja Ukrajnától függetlenül fejlődött, mintegy ezer esztendeig Magyarország, majd a trianoni békeszerződés után Csehszlovákia, illetve 1945-től 1991-ig a Szovjetunió ukrajnai részeként.

Területe. Négyötöde hegyvidék, egyötöde alföld (beregi és ugocsai Tiszahát). Az itteni Kárpátok három nagyobb hegyvonulata: a Beszkidek és a Gorgánok a voltaképpeni földrajzi határon és a vízválasztón húzódnak, a megye középső és keleti részét foglalják el a Poloninák, és a Vihorlát-Gutini hegylánc. A vidék délkeleti részére benyúlnak a Máramarosi-havasok. Kárpátalja – és egyúttal Ukrajna – legmagasabb pontja a 2061 m magas Hoverla. Legnagyobb folyója a Tisza, hossza a terület határán belül 200 kilométer. További nagyobb folyói: a Tarac, a Talabor, a Nagy-ág, a Borzsa, a Latorca és az Ung. Legnagyobb területű természetes tava az Ökörmezői (Mizshirja) járásban található Szinevéri-tó.

 
Térkép - Kárpátalja (Zakarpattia Oblast)
Térkép
Nokia (vállalat) - Térkép - Kárpátalja
Nokia (vállalat)
OpenStreetMap - Térkép - Kárpátalja
OpenStreetMap
Térkép - Kárpátalja - Esri.WorldImagery
Esri.WorldImagery
Térkép - Kárpátalja - Esri.WorldStreetMap
Esri.WorldStreetMap
Térkép - Kárpátalja - OpenStreetMap.Mapnik
OpenStreetMap.Mapnik
Térkép - Kárpátalja - OpenStreetMap.HOT
OpenStreetMap.HOT
Térkép - Kárpátalja - CartoDB.Positron
CartoDB.Positron
Térkép - Kárpátalja - CartoDB.Voyager
CartoDB.Voyager
Térkép - Kárpátalja - OpenMapSurfer.Roads
OpenMapSurfer.Roads
Térkép - Kárpátalja - Esri.WorldTopoMap
Esri.WorldTopoMap
Térkép - Kárpátalja - Stamen.TonerLite
Stamen.TonerLite
Ország - Ukrajna
Ukrajna zászlaja
Ukrajna kelet-európai állam. Keletről és északkeletről Oroszország, északnyugatról Fehéroroszország, nyugatról Lengyelország, Szlovákia és Magyarország, délnyugatról Románia és Moldova, délről pedig a Fekete-tenger és az Azovi-tenger határolja. Fővárosa és legnépesebb városa Kijev.

Oroszország után Európa második legnagyobb területű állama. 1991-ig a Szovjetunió tagállama volt. A Szovjetunió felbomlása után visszanyerte szuverenitását, majd lemondott a területén tartott szovjet nukleáris fegyverekről, cserébe Oroszország, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia az 1994-es ún. budapesti memorandumban garantálta az ország függetlenségét és területi integritását.
Valuta / Nyelv  
ISO Valuta Szimbólum Értékes jegyek
UAH Ukrán hrivnya (Ukrainian hryvnia) â‚´ 2
ISO Nyelv
PL Lengyel nyelv (Polish language)
HU Magyar nyelv (Hungarian language)
RU Orosz nyelv (Russian language)
UK Ukrán nyelv (Ukrainian language)
Neighbourhood - Ország  
  •  Fehéroroszország 
  •  Lengyelország 
  •  Magyarország 
  •  Moldova 
  •  Oroszország 
  •  Románia 
  •  Szlovákia