Térkép - Hongkong (Hong Kong Special Administrative Region)

Hongkong (Hong Kong Special Administrative Region)
Hongkong különleges közigazgatási terület, röviden Hongkong a Kínai Népköztársaság két különleges közigazgatási területének egyike (a másik Makaó), 263 szigetből álló városállam, bár a köznyelvben gyakran egyszerű városként értelmezik. A Dél-kínai-tenger határolja.

Területe Budapest kétszeresét teszi ki, míg lakossága Magyarország népességének körülbelül kétharmada. A Föld egyik legsűrűbben lakott területe, lakóinak 93,6 százaléka kínai nemzetiségű, akiknek nagy része a szomszédos tartományból származik.

Az első ópiumháború (1839–1842) után a Brit Birodalom fennhatósága alá került, először csak a Hongkong-sziget, majd 1860-ban a Kaulung-félsziget, és 1898-ban az Új területek is. A második világháborúban japán megszállás alá került. A háború után ismét a Brit Birodalom részét képezte, 1997-ben csatolták vissza Kínához. Az 1970-es évektől 2006-ig Hongkongban a „pozitív be nem avatkozás” elnevezésű gazdasági politikát követték. A gyarmati időszak jelentősen befolyásolta Hongkong kultúráját, amelyről gyakran állítják, hogy benne „találkozik Kelet és Nyugat”. Ugyancsak a gyarmati befolyásnak köszönhetően Hongkong oktatási rendszere egészen 2009-ig a britekét követte.

A kínaitól eltérő, sajátos jogrendszere van – Alaptörvénynek (Basic Law) nevezett alkotmánnyal –, saját pénzneme és bevándorlási törvényei, továbbá saját közúti forgalmi szabályai (továbbra is a bal oldalon vezetnek). Csak a honvédelmi és diplomáciai ügyekben kötődik szorosan a Kínai Népköztársasághoz.

Egyike a világ vezető kereskedelmi és gazdasági központjainak, kapitalista gazdasági rendszerrel. A hongkongi dollár 2010-ben a világ 8. legtöbbet kereskedett devizája volt. Az egy főre jutó jövedelem tekintetében Hongkong a világ élvonalába tartozik.

Híres többek között filmművészetéről, a harcművészetekről, a kantopop zenéről, a kínai és nyugati elemeket változatosan ötvöző konyhájáról és felhőkarcolóiról.

A Hongkong név a kantoni nyelvű, „illatos kikötő” jelentésű 香港 szóösszetétel megközelítő ejtésének fonetikus átírásából származik. 1842 előtt a név a mai -öbölre utalt, ami az -sziget és a Hongkong-sziget déli része között található. Ez volt az első helyszínek egyike, ahol az angol hajósok helybéli halászokkal találkoztak. Az öböl illatos elnevezésének egyik oka lehetett például, hogy itt torkollik a tengerbe az édesvizű Gyöngy-folyó, de elképzelhető, hogy a kikötő menti gyárak exportra várakozó tömjénszállítmányai miatt kapta a nevét. Az 1842-ben megkötött nankingi szerződés volt az első hivatalos dokumentum, ahol a Hongkong név már az egész szigetet jelölte.

 
Térkép - Hongkong (Hong Kong Special Administrative Region)
Térkép
Google LLC - Térkép - Hongkong
Google LLC
Google Föld - Térkép - Hongkong
Google Föld
Nokia (vállalat) - Térkép - Hongkong
Nokia (vállalat)
OpenStreetMap - Térkép - Hongkong
OpenStreetMap
Térkép - HongkongHong_Kong_districts_map.png
Hong_Kong_districts_...
1988x1468
freemapviewer.org
Térkép - HongkongHong_Kong_Districts.png
Hong_Kong_Districts....
2000x1570
freemapviewer.org
Térkép - Hongkonghong_kong_pol98.jpg
hong_kong_pol98.jpg
1216x1150
freemapviewer.org
Térkép - Hongkong1038px-Hong_Kong_Railway_Route_Map_2007_en.svg.png
1038px-Hong_Kong_Rai...
1038x950
freemapviewer.org
Térkép - Hongkong1038px-Hong_Kong_MTR_Route_Map_2007_en.svg.png
1038px-Hong_Kong_MTR...
1038x520
freemapviewer.org
hk.jpg
5070x6305
ohiasia.files.wordpr...
hong-Kong_metro_syst...
2439x3482
www.china-mike.com
1352955428_Hong-Kong...
3116x2438
www.trailsofindochin...
map1e.jpg
2875x1975
www.schaab-hanke.de
map1.jpg
1969x2875
www.yearbook.gov.hk
hong-kong-MTR-system...
2536x1799
www.china-mike.com
HongKong-Subway-Map....
2100x1569
www.chinatouradvisor...
hong-kong-attraction...
2105x1488
cdn-locations.tripom...
Hong_Kong_Outline_Ma...
1872x1404
upload.wikimedia.org
large_topographical_...
1650x1275
www.vidiani.com
hong-kong-map-big.jp...
1650x1275
www.orangesmile.com
hong_kong001.jpg
1600x1236
4.bp.blogspot.com
Hong-Kong-Map.jpg
1668x1179
aroofoverhead.com
Macau-Macao-Map-with...
1498x1141
lazerhorse.org
tourist.jpg
1322x1221
www.travelchinaguide...
hong-kong-tourist-ma...
1336x1199
images.chinahighligh...
Hong_Kong_District_L...
1344x1168
upload.wikimedia.org
map-of-hong-kong-rai...
1457x980
www.chinatouristmaps...
map-of-hong-kong.jpg
1216x1150
giftedphoenix.files....
2574a9d29a3d4c65818e...
1216x1150
2012books.lardbucket...