Térkép - Turks- és Caicos-szigetek (Turks and Caicos Islands)

Turks- és Caicos-szigetek (Turks and Caicos Islands)
A Turks- és Caicos-szigetek ( IPA : ) Kuba mellett található szigetek, amely Nagy-Britannia tengerentúli területe. 30 nagyobb korallszigetből (6 lakott) és számtalan apró szirtből áll. A legmagasabb pont a 49 m-es Blue Hills.

A szigetcsoport 2012 óta a világörökség javaslati listáján szerepel.

Felfedezését Juan Ponce de León spanyol hajósnak tulajdonítják, aki 1512-ben járt a szigeteken. Mások azonban úgy vélik, hogy Kolumbusz Kristóf első útja során, 1492-ben ide is eljutott. A hosszú ideig tartó spanyol és francia rivalizálás után az első telepesek az angolok voltak, akik a Bahama-szigetekről költöztek át a lakatlan szigetekre 1678-ban. Eredetileg Jamaicához tartozott a terület, 1962 óta önálló brit külbirtok. 1959-ben önkormányzatot kapott, majd 1976-ban tovább szélesítették az autonómiát. Területének egy részét bérbe adták az amerikaiaknak, akik a Nagy-Turk-szigeten rakétamegfigyelő, valamint haditengerészeti bázist tartanak fenn, a Déli-Caicos-szigeten pedig az amerikai parti őrség egységei állomásoznak.

1980-ban a Nép Demokratikus Mozgalom nevű párt került kormányra, amely napirendre tűzte a sziget függetlenségét. A brit kormány ezt ahhoz a feltételhez kötötte, ha a párt az 1982-es választásokon is nyer. A választást a Mozgalom elvesztette a maradás-párti Progresszív Nemzeti Párttal szemben. 1985-ben azonban a Progresszív Párt nagy botrányba keveredett, amikor Norman Saunders minisztert az Egyesült Államokban droggal hozták összefüggésbe. Jóllehet a párt az 1986-os választásokon is győzött, de az új miniszter, Nathaniel Francis is egy gyújtogatásos bűncselekmény miatt lett elmarasztalva, ezért a szigeteket egy tanácsadó testületnek kellett irányítania az 1988-as választásokig. Ekkor azonban a Progresszív Nemzeti Párt újabb, ezúttal elsöprő győzelmet aratott, amely több mint másfél évtizedre elnyomta a függetlenség kérdését.

A többi brit tengerentúli területhez hasonló nagy fokú önállóságot élvezett, az Egyesült Királyság gyakorlatilag csak a külügyeket és a honvédelmet intézte. 2006-ban a függetlenség újból napirendre került, köszönhetően az immár Michael Misick vezette Progresszív Párt pálfordulásának. Ez azonban igen hamar megingott, mert0 2008-ban korrupciós botrány tört ki, mely szinte az egész területi vezetést érintette. A botrány miatt 2009 márciusában a brit kormány felfüggesztette a helyi alkotmányt és elmozdította a választott testületeket, minden hatalmat átadva a brit kormány által kinevezett kormányzónak, aki addig csupán reprezentatív funkciót töltött be. A rendelkezés két évig volt érvényben. Tehát a gyakorlatban a terület státusza ideiglenesen koronagyarmat volt, helyi önkormányzati jogok nélkül. 2012-ben új választások révén új kormány alakult és új alkotmányt fogadtak el, így a sziget visszanyerte belső önrendelkezését. 2016 óta ismét a Népi Demokratikus mozgalom vezeti a szigeteket.

 
Térkép - Turks- és Caicos-szigetek (Turks and Caicos Islands)
Térkép
large_detailed_road_...
1728x1080
www.vidiani.com
large_detailed_map_o...
1350x1100
www.vidiani.com
prmap.gif
1572x899
www.caribbean-on-lin...
large_detailed_touri...
1572x899
www.vidiani.com
Turks_Caicos_Islands...
1302x1080
www.zonu.com
Maps-of-Turks-and-Ca...
1302x1080
mappery.com
turks_and_caicos_isl...
1302x1080
images.nationmaster....
Providenciales.jpg
1469x826
www.gweep.net
turks-map.gif
1220x936
www.caribbeanislands...
Inselplan-Grand-Turk...
764x1474
www.hot-map.com
large_detailed_polit...
1244x836
www.vidiani.com
turs-LMAP-md.png
965x969
www.operationworld.o...
IslandLuxemap1.jpg
1100x850
www.islandluxeresort...
map-of-turks-and-cai...
800x563
www.scuba-diving-smi...
800px-TurksandCaicos...
800x554
upload.wikimedia.org
turks_caicoslr-13540...
800x544
www.islandmapstore.c...
tcmap.gif
760x537
www.caribbean-on-lin...
Turks-and-Caicos-Map...
583x645
www.mappery.com
caribbean-map.jpg
720x522
snickies.files.wordp...
turks-caicos-islands...
720x522
4.bp.blogspot.com
Administrative Subdivision
Város, Falu,...